Home / Szállások Magyarország / A legjobb falusi szálláshelyek Magyarországon
falusi szállás

A legjobb falusi szálláshelyek Magyarországon

A falusi szálláshely iránt érdeklődők minden korábbinál szélesebb választékkal találkozhatnak. Hazai turizmusról beszélni a jelenlegi helyzetben már nem lehetetlenség, hiszen az átoltottsági mutatók egyértelműen megmutatják, van igény és jelenleg jogi lehetőség is az utazásra, a szálláshelyek szolgáltatásainak igénybevételére.

A falusi turizmus nem újszerű jelenség, hiszen már lassan 10 éve felvirágzóban van. Az e tekintetben népszerű régiók számos plusz programlehetőséggel és komplexummal is várják a látogatókat, így unatkozni biztosan nem fognak a falusi szálláshely mellett döntők.

Alföldi tájak és fürdők

A falusi turizmus kapcsán, a legtöbben az alföldi tájra, a háztáji állatokra, a gémeskútra és a lovakra asszociálnak. Olyan sokat nem is tévednek, hiszen a falusi turizmusnak mindezek szerves részét képezhetik. Ugyanakkor a falusi szálláshely a hegyvidéki tájakon, a Balaton-felvidéken, vagy például az Északi-középhegység mesés környezetében is elérhető. A hegyvidéken élők rendszerint az Alföldre vágynak, az alföldi síkságot napi szinten látóknak pedig a hegyvidéki környezet kínál újszerű élményt.

A tapasztalatok szerint, a legtöbben a nyári hónapokban kelnek útra és ez idén úgy tűnik, lehetséges lesz járványügyi szempontból is. A falusi szálláshely olcsón elérhető és ezért cserébe a kényelemről, a minőségi vendéglátásról sem kell lemondani. Sőt! A legtöbb falusi szálláshely esetében kiváló hazai ízek várják a vendégeket.

falusi szálláshely

A magyar konyha mindenki szívéhez közel áll. Mai, egészségtudatosságot hirdető életünkben néha megéri néhány “csalónapot” tartani, amikor belefér a töltött káposzta és a rántott hús is. Falusi szálláshely mellett döntve, ezek olyan ízélményt nyújtanak, amelyek talán gyermekkorunkat, a nagyszülőknél töltött ebédeket idézik majd.

Az alföldi falusi szálláshely kínálat mellett döntve, szinte biztosan található egy gyógyfürdő a környékben. Akik kerülnék a tömeget és a nagy élményfürdőket, azok is rábukkanhatnak a számukra megfelelő helyszínre. Tiszakécske, Lakitelek például a környék népszerű fürdői, amelyek esetében mégsem kell a fővárosi élményfürdőktől megszokott tömeggel szembesülni. A Kecskemét környéki fürdők egyébként is remek választásnak bizonyulnak, hiszen a térség a falusi szálláshely, a lovasturizmus és a fogadók terén egyaránt nagy népszerűségnek örvend.

Szabadidő a természetben

A nagyvárosi nyüzsgés egy idő után rendkívül fárasztó. A munkavállalás, oktatás, szórakozás tekintetében keresett városokból egy idő után kiszakadni vágyik a mai kor embere. A falusi szálláshely kínálat kifejezetten erre az idegenforgalmi igényre épít, méghozzá nagy sikerrel.

A lovasturizmus gyakran kapcsolódik a falusi szálláshelyekhez, hiszen ezek együtt nyújtják azt a fajta kikapcsolódást, amire akár csapatépítő tréningek, esküvők esetében is sokan számítanak. Az épített vagy a természetes tavak közelsége, az arborétumok, kastélyszállók egyaránt keresettek, hiszen a városi szórakozástól eltérő, újszerű és izgalmas pihenési lehetőséget kínálnak.

A természet közelsége arra hívja fel a figyelmet, mennyire elszakadtunk attól a hétköznapokban, holott nagy szükség lenne rá, a pszichés egészség megőrzését illetően. A szakemberek véleménye is megegyezik abban, hogy a friss levegő, az új környezet és a gyökerekhez visszatérés rávilágíthat arra, milyen tényezők hiányoznak a mindennapokból és miként lehetne azokat visszacsempészni az életvitelbe.

Vendégszerető vidék

Falusi szálláshely választás alkalmával nem elhanyagolható szempont a vendégszerető helyszín. A vidéki emberek rendszerint, nagyobb odaadással és figyelemmel fordulnak az érkező turistákhoz, mint a jellemzően idegenforgalomból élő, turisztikailag frekventált területek szolgáltatói. Az itt készített húslevesben benne van a vendéglátó szeretete és a környezet bemutatása, a falusi szálláshely környékén élő állatok megismertetése során is mindig adódik egy jó sztori, ami közelebb hozza az ember szívéhez a vidék hangulatát.

Falusi szálláshely horgászoknak, napimádóknak

A nyári kikapcsolódás megszervezésekor sokan nem mondanának le a fürdőzés élményéről sem. Nem is kell, hiszen a legtöbb falusi szálláshely valamilyen tó, fürdő, természetes víz, folyó környékén található. Ha nem is közvetlen vízközeli kapcsolódással, de a fürdőzésre alkalmas helyszín térségében érhetőek el a fogadók, apartmanok, falusi szálláshely gyanánt szolgáló ingatlanok.

legjobb falusi szálláshelyek

Nemcsak a napimádóknak fontos a vízközelség, hanem például a horgászat rajongóinak is. Családi nyaralás kapcsán szintén remek választásnak bizonyul a falusi szállásfoglalás, hiszen míg a horgászok a nagy fogást hajszolják, addig fürdőzésre ugyanúgy lehetőség kínálkozik a család többi tagjának.

A hazai falusi turizmus a népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy a természetet közelebb viszi az attól elszokott ember életébe. Az újszerű élmények megtapasztalásáért azonban a megszokott kényelemről sem kell lemondani. Magyarország vidéki régiói idén minden bizonnyal nagy érdeklődésre tartanak majd számot, ami feltehetően beigazolódik.

About gabor

Check Also

vidéki vendégház

Bájos vidéki vendégházak a természet szerelmeseinek

Ha már megérett bennünk a vágy egy kellemes hétvégi kiruccanásra, viszont nem szívesen vágnánk bele ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás