Home / Hotel / Bikács Zichy Park Hotel a feltöltődés helyszíne
Bikács Zichy Park Hotel

Bikács Zichy Park Hotel a feltöltődés helyszíne

Paks közelében egy olyan település található, ahol megfelelően felfrissülhet minden megfáradt ember. Ez pedig Bikács, ami már a honfoglalás előtt is létező település volt. Ásatások is folytak a vidéken és bizonyítékok kerültek elő, miszerint kelták is éltek itt, hiszen a talált edények erre utalnak. 1147-ből már hivatalos feljegyzések is vannak. Az 1970-es évektől hanyatlani kezdett, de 2005-től hatalmasat fejlődött.

Bikács Zichy Park Hotel a frissülés helyszíne

Ezt bizonyítja a Bikács Zichy Park Hotel is, ami egy család- és gyermekbarát szállásnak mondható, hiszen kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat itt. Néha ki kell törni az állandó mókuskerékből, amikor minden csak a teendőkről, feladatokról és felelősségről szól. Mindenképpen kell szakítani időt arra, hogy a test regenerálódjon, a lélek elcsituljon, az elme megnyugodjon, hogy ismét és újult erővel lehessen folytatni a munkát és a mindennapi szürke napokat.

A Bikács Zichy Park Hotel egy kis színfoltot ad a nyüzsgő város zajától menekülőknek, hogy a relaxálás teljes mértékben megvalósuljon. A természet közelsége ideálissá teszi a pihenést és feltöltődést. A kellemes hangulatú szobák gondoskodnak a felhőtlen pihenésről, legyen az egyedülálló, pár vagy család. Az étkezés is biztosítva van, ugyanis a profi szakácsok ízletes finomságokat készítenek reggelire, ebédre és vacsorára egyaránt. A Bikács Zichy Park Hotel pincéje pedig szekszárdi és villányi borokat rejt, amelyek kiválóak a vacsora vagy ebéd mellé. A szezonálisan működő terasz különlegessége az a 150 éves tölgyfa, amit az építkezéskor megóvtak és most is őriznek. A tölgy árnyékában pihenni egy csésze tea mellett, beszélgetve, relaxálva egyszerűen felemelő érzés.

Különféle csomagajánlatokkal is kedveskednek a vendégeknek. Például a húsvéti csomag kihagyhatatlan azoknak, akik nem otthon akarnak ünnepelni. Viszont a majálishoz vagy a pünkösdhöz köthető ajánlatok is figyelemre méltóak. Az árak fapadosak, de a kiszolgálás és a kényelem első osztályú. A szolgálatkész és kedves személyzet pedig arra törekszik, hogy a vendégek kívánságait teljesítsék.

Print Friendly, PDF & Email

About admin

Check Also

Balaton hotelek szép számmal vannak

Az óriási tó hazánkban, amit „magyar tenger” néven is sokan emlegetnek, temérdek kikapcsolódási lehetőséget kínál. ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás