Home / Szállások Magyarország / Badacsonytomaj szállás, a szőlő és a bor vidékén
Badacsonytomaj szállás

Badacsonytomaj szállás, a szőlő és a bor vidékén

Bizonyos ásatások szerint, már a kelta időben is lakott volt. Szent István király korától kezdve a Zala vármegyéhez tartozott, 1950-től Veszprém megyéhez csatolták. 2004-ben pedig megkapta a városi rangot. A település igen gyors fejlődése akkor indult meg, amikor 1903-ban megnyitották a bazaltbányát, így még a lakosság is megduplázódott.

Badacsonytomaj szállás lehetőségek

Egészen 1965-ig folyt a kitermelés, ami negatívan hatott jelentős mértékben az élővilág, de ma már tájvédelmi körzetté van nyilvánítva. Aki szeretné meglátogatni ezt a történelmi települést, annak ajánlott megtekinteni a Badacsonytomaj szállás lehetőségeket, hogy az igényeinek megfelelően választhasson olyan helyet, ahol a napot nyugodtan kipihenheti. A szőlő és a bor nemzetközi városaként számon tartott település bővelkedik látnivalókban és eseményekben egyaránt. Példának okáért a Rózsakő Fesztiválon érdemes részt venni, ami évente megrendezésre kerül és pár napig tart. Ilyenkor természetesen, először a Badacsonytomaj szállást kell lefoglalni, hogy a sok látnivaló után legyen hol lepihenni. Vendégház, villa, apartman, panzió és hotel egyaránt rendelkezésre áll azon személyeknek, akik a Badacsonytomaj szállás után keresgélnek. A hangulatos szállások és a kedves személyzet hozzájárul, hogy az eltöltött idő valóban pihentető és kellemes legyen. Ara azonban figyelni kell, hogy biztosítva legyen a szoba, mert olykor előfordul, hogy annyi vendég érkezik a településre, hogy a szálláshelyek megtelnek.

Amennyiben tudja, hogy mikor akarja meglátogatni a települést, akkor az internetet segítségül hívva, rengeteg Badacsonytomaj szállás közül van lehetősége választani. Az ár úgy van kialakítva, hogy pénztárcabarát legyen, vagyis az anyagiak garantáltan nem fognak akadályt gördíteni a pihenés elé. Temérdek oldal segíti a szállás felkutatásában és a szűrők segítségével rákereshet arra a Badacsonytomaj szállásra, amelyik az egyéni kritériumoknak megfelel minden szinten. Fedezze fel ezt a csodálatos várost, ismerje meg a történelmét, kóstolja meg a híres borait és pihenjen meg valamelyik kiadó szobában!

Print Friendly, PDF & Email

About admin

Check Also

Sopron olcsó szállás minden évszakban

Bizonyára elkezdett már keresgélni egy olyan úticélt, ahol kellemesen eltölthet néhány nyugodt napot, ami után ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás